Ma Virágvasárnap van. Te ünnepeltél-e? Ha igen, mit?
Székelyvajában ma konfirmáltak a volt diákjaim. Szép volt, megható volt, sok virág volt. Eszembe jutott az a 13 évvel ezelőtti pillanat, amikor én ültem a konfirmálók padsorában, és azért imádkoztam, hogy tudjak Isten "szeplőtelen gyermeke" lenni egész életemben. Hozzatok egy tükröt... És egy szemüveg is kellene! Meg a szeplő fogalmát sem értem igazán.
Próbálom beazonosítani a jelenlegi helyem, ahol most tartok a hitéletben. De csak sok-sok (ismert és felfedezésre váró) utat látok, amik egymás fölött, alatt, mellett kanyarognak, nem találok egy kijelölt helyet. Pedig aminek helye nincs, az helytelen. Az identitásom is azt kívánná meg tőlem, hogy jelöljem ki a határaimat. Be is ütök egy-egy cölöpöt, aztán kihúzom, odébb teszem. A határtalanság csábít. Miért kizárásokban tudjuk leginkább meghatározni magunkat? Ugye, pl. ha elfogadod a református vallás hittételeit, Buddha tanításaival kevésbé tudsz azonosulni. Választani kellene? Vagy mindent asszimilálni? Régi kérdésem, hogy meddig lehet a tudat határait bővíteni úgy, hogy még maradjon belőlem is valami. Nem tudok lecövekelni (jól mondom?), így vállalom továbbra is a bővítés kockázatát.
Az Istent már nem keresem, mert érzem, hogy mindig velem van. Önmagam fele fordulok inkább meg Feléd, s az Istenem is jön velem. A szeplőimmel együtt. :)
Székelyvajában ma konfirmáltak a volt diákjaim. Szép volt, megható volt, sok virág volt. Eszembe jutott az a 13 évvel ezelőtti pillanat, amikor én ültem a konfirmálók padsorában, és azért imádkoztam, hogy tudjak Isten "szeplőtelen gyermeke" lenni egész életemben. Hozzatok egy tükröt... És egy szemüveg is kellene! Meg a szeplő fogalmát sem értem igazán.
Próbálom beazonosítani a jelenlegi helyem, ahol most tartok a hitéletben. De csak sok-sok (ismert és felfedezésre váró) utat látok, amik egymás fölött, alatt, mellett kanyarognak, nem találok egy kijelölt helyet. Pedig aminek helye nincs, az helytelen. Az identitásom is azt kívánná meg tőlem, hogy jelöljem ki a határaimat. Be is ütök egy-egy cölöpöt, aztán kihúzom, odébb teszem. A határtalanság csábít. Miért kizárásokban tudjuk leginkább meghatározni magunkat? Ugye, pl. ha elfogadod a református vallás hittételeit, Buddha tanításaival kevésbé tudsz azonosulni. Választani kellene? Vagy mindent asszimilálni? Régi kérdésem, hogy meddig lehet a tudat határait bővíteni úgy, hogy még maradjon belőlem is valami. Nem tudok lecövekelni (jól mondom?), így vállalom továbbra is a bővítés kockázatát.
Az Istent már nem keresem, mert érzem, hogy mindig velem van. Önmagam fele fordulok inkább meg Feléd, s az Istenem is jön velem. A szeplőimmel együtt. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése