Csodálatos

volt a kóspallagi életmódtábor...

Miért van az, hogy ami egyik pillanatban örömet okoz, a másik pillanatban elszomorít? Miért szégyenít ma az, amire a tegnap büszke voltam? Miért fáj egy szép pillanat? Az elmém a bolondját járatja velem... Egyik illúziót a másik után gyártja...

Mondani szerettem volna, hogy szükségem van rád... Persze hallgattam. Hiszen annyira banális ez a mondat, és ködös az igazságtartalma... Értelmetlen és buta gondolat. Nagyon gondolkodom, hogy mondtam-e férfinak valaha. Nem emlékszem.

Lehet, hogy azért beszélünk annyit, mert ilyen egyszerű és banálisnak tűnő mondatokat elhallgatunk?

Egyszer ki fogom próbálni az ejtőernyős ugrást repülőből...
A szabadesést fenntartások és félelmek nélkül...

Hangok

bennem felerősödnek... Nehezen tudok arra figyelni, amire kellene. Mert mindig-mindig kell valamit tenni vagy mondani, viszonyulni... Persze nem kell, de olyan embert személyesen még nem ismerek, aki teljesen szabad a kellektől, aki mindig csak azt teszi, amihez kedve van, s amit a szíve diktál...

Most is nézem az órát... Kergetem a semmit sokáig, az anyagot, ami földhöz köt... Csak röpke randevúim vannak önmagammal... aztán megyek, mert várnak rám, számítanak rám, fontos és hasznos dolgaim vannak, nem okozhatok csalódást másoknak... Elhiszem ezt a hazugságot, mert még annyira kell a Mások szeretete... Pedig megtehetném, hogy lerázok magamról mindent... Szerintem az ember is képes volna repülni, ha nem láncolná le magát folyton...
A tudatosság nem bűntudat, a szeretet nem félelem.

Hatalmas szabadság lehet, amikor megtapasztaljuk, hogy nincs szükségünk mások szeretetére, sem elismerésére...

Aki nem ért valamit, nem elég intelligens. Aki nem tud valamit elfogadni, nem elég toleráns...
A szeretet a toleranciával kezdődik. Elsősorban saját magunk fele...

Kiváncsi vagyok, hogy amikor vége az utolsó dalnak is... mi marad?

Ki

vagyok? Honnan jöttem? Hová megyek? Miért vagyok a földön?

Kérdések, melyek nem hallgatnak el. Nincs fontosabb önmagam és Isten megtalálásánál. Semmi sem írhatja fölül. Család, karrier, szép színdarabok... semmi. Játszom a játék kedvéért szépet, igazat, sárból aranyat. Ez jó. De ez nem én vagyok.
Ki ismer engem?

Minden bennünk van, mindenben benne vagyunk. A külső bohózat jelentősége eltörpül, ha úton vagyunk. Azon, ami befele vezet. Aki bárminek az okát magán kívül keresi, téved.
Van időd odafigyelni arra, hogy mit mesél a lelked?

Az önismeret legnagyobb akadálya, hogy azt hisszük, tudjuk, hogy mi a jó és mi a rossz. Jó lenne kidobni... mindent. Az agyunkból, mert abban élünk. A gyerekek még színről színre látnak, aztán az ő világukat is beskatulyázzuk, nevelünk biorobotokat.
Van bátorságunk felébredni?

Gondolkodás által nem megérthető az élet. De van egy Tudás, ami mindannyiunk számára hozzáférhető...mert bennünk van. Kérdezni kell, elindulni. Mindig van valaki vagy valami, ami továbbvezet...

Aki szabad, az nem akar. Aki akar, az nem szabad. Hm?

Ne keresd a logikai összefüggést a sorok között.

Különleges zamata van minden napnak...