2009. július 8.

Hangok

bennem felerősödnek... Nehezen tudok arra figyelni, amire kellene. Mert mindig-mindig kell valamit tenni vagy mondani, viszonyulni... Persze nem kell, de olyan embert személyesen még nem ismerek, aki teljesen szabad a kellektől, aki mindig csak azt teszi, amihez kedve van, s amit a szíve diktál...

Most is nézem az órát... Kergetem a semmit sokáig, az anyagot, ami földhöz köt... Csak röpke randevúim vannak önmagammal... aztán megyek, mert várnak rám, számítanak rám, fontos és hasznos dolgaim vannak, nem okozhatok csalódást másoknak... Elhiszem ezt a hazugságot, mert még annyira kell a Mások szeretete... Pedig megtehetném, hogy lerázok magamról mindent... Szerintem az ember is képes volna repülni, ha nem láncolná le magát folyton...
A tudatosság nem bűntudat, a szeretet nem félelem.

Hatalmas szabadság lehet, amikor megtapasztaljuk, hogy nincs szükségünk mások szeretetére, sem elismerésére...

Aki nem ért valamit, nem elég intelligens. Aki nem tud valamit elfogadni, nem elég toleráns...
A szeretet a toleranciával kezdődik. Elsősorban saját magunk fele...

Kiváncsi vagyok, hogy amikor vége az utolsó dalnak is... mi marad?

5 megjegyzés:

István írta...

Fontos lenne kiölni magunkból a szeretet-igényt?
Milyen ár mellett ér még valamit a szabadság?

Zsigmond Júlia írta...

Egyáltalán nem kell kiölni semmit. Arról van szó, hogy ne keressem kint, ami bent van. Amikor megtapasztalom, hogy én magam vagyok a szeretet, már nem kapaszkodom másokba..., csak szeretek. Egy kedves ismerősöm megfogalmazása: a szeretet szabad áramlásában lenni... Kb. ilyesmire gondolok.
Az igazi szabadság bármit megér (nekem). Igazán szeretni is csak így lehet. Ellenkező esetben mindig ugyanaz a forgatókönyv: ragaszkodás, elvárás, csalódás, kiábrándulás... Kérdés, hogy ez mennyire szeretet, illetve hogy miért van szükségünk újra és újra erre a játszmára...

István írta...

Miért van szükség minduntalan ezekre a játszmákra?
Mert még mindig nem tanuljuk meg olyannak megismerni a másikat, amilyen, és olyannak elfogadni amilyen. És így folyton elbukunk, ismétlőre.
Mindennek elég távoli köze van a szabadsághoz.

Vadrózsa írta...

Sziasztok...nekem is ez a helyzetem Julia. Sokszor mikor mar lejart a nap meg kell alljak mert ha nem osszeesek,peddig valami hajtana tovabb, tovabb feladatok es dolgok fele, de annak soha nincs vege(neha keso ejszakaig is dolgozom)...es alig jut eszembe hogy ezt nem birja sokaig az egeszsegem se.
s akkor eldontom na ezentul jobban vigyazok, jobban gazdalkodom idomel is (talan)

Valahogy az van hogy, nem magamert csinalok dolgokat, valahol nagyon kicsi szazalek az amit erdekemert csinalok, a villag talan bolondnak tart, ha a profitot nezi, es ma mindenki azt nezi.
Talan az elet szemleletem csuszot szelsosegre, csonkig ego langolas, csak lenne ertelme, talan nem en kell lasam...Istenre bizom, de valami csak nem jo, neha szorongok... Ma megtapasztaltam hogy Istenkozelben nevetsegesnek tunt a szorongas.
Ja es van mikor nemet kell mondani!
Es mukodik. Mindha jo iranyba megy a szazalek :D es attol meg jo fenye van a gyertyanak es nem eg el nagyon hamar!
Elentmondasos vagyok? Talan a gondolataimat kene rendezzem jobban, nektek sikerul? :p akkor rendkivuliek vagytok:)

Attila

Zsigmond Júlia írta...

Nem érezlek ellentmondásosnak. Köszi, hogy írsz magadról.:) A szorongásra oda kell figyelni, fülön kell csípni, jelzi, hogy szükséges változtatni ... Ahhoz meg nagyon kell a csendesség magammal. Erre soha nem szabad sajnálni az időt-mondom magamnak. :)