igen, nagyon jó önmagammal, különösen ilyenkor, amikor fáradt vagyok, nagyon kínlódtam ma ezzel az államvizsgadolgozat próbavédéssel, nem jó a dolgozatom, újra kell írnom, sok hűhó semmiért, persze lehetett volna másként is írni, egy kis szeretettel, jókedvvel, akkor már rég meglenne, több egyetemet nem fogok elvégezni, elég volt, esetleg valami pszichodrámát vagy családterápiás tanfolyamot, vagy inkább táncolni akarok, csak táncolni, nem vagyok kiváncsi az elméletekre, könyvtárakra,
csak élni akarok
mondta, hogy még van egy kis dolga a színháznál, aztán jön, mondtam, pihenje ki magát, holnap találkozunk, nem tudok eligazodni magamon, nem baj, fenntartom magamnak ezt a szabadságot,
és nem mosogatok el, nem, nem, tegnap Budapesten voltunk, szkíta aranykincseket néztünk, meg Diana életéről szóló kiállítást, beleéltem magam, de már köröztek, hogy hol vagyok, mert mindenki engem vár, nem szeretem a szervezett kirándulásokat, ahol mindig függünk egymástól meg a busztól, azért jó volt, csak feltörte a cipő a lábam, éjszaka Váradról stoppultunk hazafele, hogy érkezzünk meg reggelre, fáztam, fájt a lábam, de jó volt, ez szervezetlen volt, igazi volt
szerinte rendetlen vagyok, szerintem is néha, de rosszul esik, ha más mondja, gyerekként rendmániás voltam, nem hinné el senki
azt hittem régen, hogy aki szeret, az meg is ért, még mindig fáj, hogy nem, mert nem, igazán soha senki nem ért meg senkit, vagy csak egy-egy ritka pillanatban, de lehet törekedni rá, ez a jó, erre jó iskola az együttlakás, én tegnap még nem akartam, ma igen, végül is mitől félek, hogy kiderül, hogy a szeretlek nem elég, mindig harcos voltam, nem biztos, hogy jó, a döntéseket nem lehet megúszni
minek elódázni a dolgokat, mondja ő
arra jó egy kapcsolat, hogy az ember megtapasztalja önmagát egy másik oldalról, más szerepben, mindig rólunk van szó, nem a másikról, ha feladjuk önmagunk, nem marad más, csak kiábrándulás, ne csodálkozzunk, hogy a másik nem váltja be a hozzá fűzött reményeinket, tartanánk be a magunknak tett ígéreteinket, akkor mindenki boldog lenne
nagy misztérium mégis egy kapcsolat
holtomiglan holtáiglan, nem értem, hogy lehet kimondani, én nagyon hiszek a tiszta, igaz és örök dolgokban, magyarázza meg valaki, akkor miért van az, hogy a fejlődés a másban, az újban, a változásban, változtatásban, a kihívásokban van, miért csalja meg majd minden férfi a feleségét, barátnőjét, oké, megértem, akkor meg miért kell szerepet játszani, ettől szkizofrén a nyugati társadalom, a tagadástól, a fel nem vállalástól
persze, én azt hiszem, hogy kivétel vagyok, mindenki azt hiszi
mindig arra voltam büszke, hogy őszinte vagyok, én legalább megmondtam, szerettem hangoztatni, mindig mindent, igen, másnak, de magamnak
magas fokon művelem az önhülyítést, pillanatok alatt önmagam számára emészthetővé írom át az eseményeket, önmenedzselésnek is hívhatjuk, jól működik, végül is mi az, ami számít, azt mondják, nem reálisan nézem a dolgokat, nem is akarom, úgy nézem inkább, ahogy lenniük kellene, megszépítem az életet, az embereket
boldog vagyok, szeretem ezt mondogatni magamnak, működik, mert elhiszem, és érzem
tényleg
csodálatos ajándék az élet, megajándékozhatjuk magunkat vele, ha felismerjük ezt az igazságot
és nem lehet elrontani, én ebben hiszek
kitapogatom a végtelent, aztán meghatározom benne magam
szeretnék megtanulni feltétel nélkül szeretni
semmi sem lehetetlen
és megszeretem a dolgozatomat is, mert semmit nem érdemes csinálni csak azért, hogy meglegyen, a léleknek nem szabad hiányoznia sehonnan
a szeretet a legnagyobb teremtő hatalom
igen
csak élni akarok
mondta, hogy még van egy kis dolga a színháznál, aztán jön, mondtam, pihenje ki magát, holnap találkozunk, nem tudok eligazodni magamon, nem baj, fenntartom magamnak ezt a szabadságot,
és nem mosogatok el, nem, nem, tegnap Budapesten voltunk, szkíta aranykincseket néztünk, meg Diana életéről szóló kiállítást, beleéltem magam, de már köröztek, hogy hol vagyok, mert mindenki engem vár, nem szeretem a szervezett kirándulásokat, ahol mindig függünk egymástól meg a busztól, azért jó volt, csak feltörte a cipő a lábam, éjszaka Váradról stoppultunk hazafele, hogy érkezzünk meg reggelre, fáztam, fájt a lábam, de jó volt, ez szervezetlen volt, igazi volt
szerinte rendetlen vagyok, szerintem is néha, de rosszul esik, ha más mondja, gyerekként rendmániás voltam, nem hinné el senki
azt hittem régen, hogy aki szeret, az meg is ért, még mindig fáj, hogy nem, mert nem, igazán soha senki nem ért meg senkit, vagy csak egy-egy ritka pillanatban, de lehet törekedni rá, ez a jó, erre jó iskola az együttlakás, én tegnap még nem akartam, ma igen, végül is mitől félek, hogy kiderül, hogy a szeretlek nem elég, mindig harcos voltam, nem biztos, hogy jó, a döntéseket nem lehet megúszni
minek elódázni a dolgokat, mondja ő
arra jó egy kapcsolat, hogy az ember megtapasztalja önmagát egy másik oldalról, más szerepben, mindig rólunk van szó, nem a másikról, ha feladjuk önmagunk, nem marad más, csak kiábrándulás, ne csodálkozzunk, hogy a másik nem váltja be a hozzá fűzött reményeinket, tartanánk be a magunknak tett ígéreteinket, akkor mindenki boldog lenne
nagy misztérium mégis egy kapcsolat
holtomiglan holtáiglan, nem értem, hogy lehet kimondani, én nagyon hiszek a tiszta, igaz és örök dolgokban, magyarázza meg valaki, akkor miért van az, hogy a fejlődés a másban, az újban, a változásban, változtatásban, a kihívásokban van, miért csalja meg majd minden férfi a feleségét, barátnőjét, oké, megértem, akkor meg miért kell szerepet játszani, ettől szkizofrén a nyugati társadalom, a tagadástól, a fel nem vállalástól
persze, én azt hiszem, hogy kivétel vagyok, mindenki azt hiszi
mindig arra voltam büszke, hogy őszinte vagyok, én legalább megmondtam, szerettem hangoztatni, mindig mindent, igen, másnak, de magamnak
magas fokon művelem az önhülyítést, pillanatok alatt önmagam számára emészthetővé írom át az eseményeket, önmenedzselésnek is hívhatjuk, jól működik, végül is mi az, ami számít, azt mondják, nem reálisan nézem a dolgokat, nem is akarom, úgy nézem inkább, ahogy lenniük kellene, megszépítem az életet, az embereket
boldog vagyok, szeretem ezt mondogatni magamnak, működik, mert elhiszem, és érzem
tényleg
csodálatos ajándék az élet, megajándékozhatjuk magunkat vele, ha felismerjük ezt az igazságot
és nem lehet elrontani, én ebben hiszek
kitapogatom a végtelent, aztán meghatározom benne magam
szeretnék megtanulni feltétel nélkül szeretni
semmi sem lehetetlen
és megszeretem a dolgozatomat is, mert semmit nem érdemes csinálni csak azért, hogy meglegyen, a léleknek nem szabad hiányoznia sehonnan
a szeretet a legnagyobb teremtő hatalom
igen
