Repülni

csak úgy tudsz, ha hajlandó vagy elhagyni a földet.

Az az érzésem, hogy a világban történő változások is azt a célt szolgálják, hogy az ember felébredjen a lelki tunyaságból, felfedezze a szárnyait, isteni önmagát, és döntsön arra vonatkozóan, hogy az élete kinek vagy minek a szolgálatában áll. A nem döntés is döntés a sodródás, céltalanság, kiszolgáltatottság mellett. A fogyasztói társadalom tragikuma: hagytuk, hogy megvásárolják a lelkünket. Felépítettük a kellékek birodalmát, ami most összedőlni készül.
Hála Istennek! Tudom, hogy a romok alól kisarjad a szeretet, felszabadul a lélek...
Nem biorobotok, emberek vagyunk.

Érzem, hogy valami jó van születőben... A születés fájdalmas folyamat, és feltételezi a halált. Ezt is tapasztalom minden nap. Köszönöm.

Jézus mondja: szükséges néktek újjászületnetek. Azt is Ő mondja, hogy ahol a mi kincseink vannak, ott van a mi szívünk is. Jó ötletnek tűnik megvizsgálni a kincseinket.
Nehogy a romok alatt maradjon a szívünk...

Tudom...

Mindig egyedül vagyunk.
Mindegy hány jó barát van mellettem, melletted... Az én szememmel én látok, és nem érezheti más azt, amit én. A legnagyobb szerelemben sem. Igen. Legfájdalmasabb tapasztalatom.
Túlélő vagyok. Igen. A jég hátán is... Nem vagyok büszke rá. Ez a sorsom. Bár rég tudom: meghalni volna jó. Mindenki tudja, ha őszinte. De folyton hazudunk.
Kérek még egy kis erőt és bölcsességet. Hogy teremthessek valami igazán igazit, maradandót, értéket... Fogalmam sincs, hogy hogyan. Mindenki csak önmagát válthatja meg, tudom. Mégis ez az, ami éltet. Akkor, amikor minden kevés.
Csak szeretni kéne. Semmi mást. Akkor nem szenvedne annyira ez a világ. Én sem. Te sem.

Megtaláljuk a kulcsot önmagunkhoz?

Segít az egy, két, három... pohár bor?
Szánalmasak vagyunk. Csak ezt nehéz beismeri. A kommunikáció legmagasabb formája az érzelmi szükségletek felvállalása. És Te mikor voltál utoljára igazán őszinte? Tudom, hogy ciki...
Valaki, aki igazán ért... Hol vagy?

Egyszerű és nagyszerű...

A csók,

ami elmaradt, szép volt... Nem volt csatlakozás. Nem elég az egy hullámhossz azonos frekvencia hiányában... Még vannak szavaim feléd, de mindig nagy a zaj vagy a csend vagy a fal... Kerestem egy nemlétező kulcsot ahhoz a személyhez, akit az álmaimban alkottam a te arcoddal. Téged láttalak egyáltalán? És te engem? Talán volt egy-két igaz pillanat, Találkozás. Aztán gyorsan zakatoltunk tovább a saját, biztonságosnak tűnő vágányunkon... Becsuktad az ajtót.
Még megdobban a szívem lépteid zajára, s indulnék feléd...
De látom: a nincs van... Szia.

Egyáltalán létezik valami, amit nem a saját képzelőerőnk hozott létre?