Tiszta beszéd

Nagy hiánycikk... Ezt főleg akkor érzem, amikor az igazán lényeges dolgok kerülnek szóba: a boldogság, amit mindenki keres; isten és az én megismerése...

Beszélünk sok mindenről anélkül hogy tudnánk, hogy miről beszélünk. Kártyavárakat építünk. Az a kártyavár, amit négy év alatt építgettek bennem a teológia karon, már rég összedőlt. Igazából fel sem épült. Nem állt bennem össze a kép. Fájt szembenézni a ténnyel, hogy talán a tanárok sem tudják, hogy miről beszélnek. Hiányoztak a tiszta fogalmak, az átláthatóság... Törekedtem arra, hogy hidakat építsek a sok-sok igaznak vélt elmélet, gondolat között. Aztán azzal nyugtattam magam, hogy elég az, ha van egy belső megérzésem, bizonyosságom arra vonatkozóan, hogy nekem mi az utam, és hitelesen élem azt. Annyi amúgy is az elméletalkotó, magyarázó, értelmező... Talán inkább csak ÉLNI érdemes-gondoltam. Nem elég-mondom ma. Mert ha nem tudjuk világosan megfogalmazni, hogy miben hiszünk, kik vagyunk, mi az életcélunk stb., ez azt jelenti, hogy hiányos az ismeretünk, ami feltételezi a sötétséget, zavart bennünk, s ez ellentmondásos (sokszor szélsőségesen) megnyilvánulásokat (életet) eredményez.

Hogyan lehet szeretni azt, akit/amit nem ismerünk?

Ma beszélgettem valakivel (7o körüli férfi), aki úgy tűnik, tudja, hogy miről beszél. Kíváncsi vagyok... Igazán kíváncsi vagyok, hogy mi van az értelmet és vidámságot sugárzó szeme mögött...