Valami nagyon szépet szeretnék adni neked. Lélekemelőt. Olyasmit, mint egy sereg galamb körözése az égen, ahogyan ma láttam őket a szobámból két álom között. Ezért nincs függöny az ablakomon. Meg a csillagok miatt.

A minden rendben van bizonyosságát érzem, ahogy áttöri a félelemből, ítélkezésből, zavaros gondolatokból felhúzott falakat.

Hihetetlen, hogy mennyire belefeledkezem sokszor a gondolataim által behatárolt valóságba, amit az életemnek hiszek. Harc a saját projekcióimmal... És még azt hiszem, hogy másról szól.

Nincs szavam erre a szépségre. Érzés, állapot, tudás, létélmény... Valami, ami nélkül nagyon tehetetlennek és kevésnek érezném magam. De így zenélni kezdenek a tárgyak körülöttem, és tudom, hogy volt, van és lesz értelme. Szónak, tettnek, csóknak, könnynek, alvásnak és ébredésnek.