keresem az érzést a gondolatokat már elfogyasztottam
jó volt amikor azt hitted hogy szeretsz amikor a karjaid közt aludtam el
aludtam álmomban éreztem a lelked nem volt csatlakozás jó hogy felébredtem
4 megjegyzés:
István
írta...
A szabad szellemű embereknél nem hiszem, hogy a szerelem megfér a házassággal. Vagy egyik, vagy másik. Van valamennyi igazság abban a cinikus megállapításban, hogy "a szerelem legjobb gyógymódja a házasság".
Én hiszem, hogy nem zárja ki egyik a másikat. Ehhez két felnőtt, boldogságát nem a kapcsolattól váró, saját útját felvállaló és járni tudó emberre van szükség, akik egy irányba haladnak, azonosak az alapértékeik, vannak közös céljaik. Tudom, hogy ritka ünnep egy igazi találkozás. Általában párhuzamos világokban élünk. Azt látom a kapcsolatok zsákutcájának, hogy nem igazi találkozásból, inkább valamilyen hiányból születnek. Ez a hiány tud olyan erős lenni, hogy arra késztesse a feleket, hogy egymásnak próbáljanak megfelelni. A kapott jutalom mindezért ideig-óráig elégtételt nyújt, aztán törvényszerű a csalódás, hiszen az ember feladata nem az (szerintem), hogy egy másik embernek megfeleljen. Ezért gondolom, hogy csak olyan emberek tudnak boldog kapcsolatban(házasságban) élni, akik a boldogságukat önmagukban megtalálják. Kevés az ilyen, de létezik. A szabadság nem lehet kérdés, hanem alapfeltétel. Mint a víz... S akkor nem öljük meg a szerelmet az elvárásainkkal, ragaszkodásainkkal. Úgy tudom, a szerelem egy kapcsolaton belül is újra meg újra kivirágozhat. Miért ne?
Jó, lehet boldog az ember úgy is, hogy önmagában találja meg boldogságát. De akkor mi hajtja mégis a másik keresésére? Hogy nem lehet teljesen boldog egy megfelelő pár nékül. Mégiscsak hiányzik valami (valaki). Vagy egyéb az oka?
A felfedezés vágya, önmagunk egyre mélyebb megtapasztalása hajt a Másik fele. Mert szükségünk van tükörre. Nagy csoda a szerelem. Olyan isteni tükör, amiben formálódunk, csiszolódunk, szépülünk, nemesedünk. De nem tehetjük ettől függővé a boldogságunkat. Én pluszként, isteni ajándékként élem meg. Akkor is, amikor fáj. Lényeg: a boldogságot önmagunkban találjuk meg, ehhez hozzásegíthet a másik személye. De két boldogtalan, csak egymásba kapaszkodó ember szétmarcangolja egymást. Végső cél az öntudatra ébredés. Soha sem a másikkal, mindig önmagunkkal van dolgunk. Eszközök vagyunk egymás kezében, ha tetszik, ha nem. Az "ok" is bennünk van.
4 megjegyzés:
A szabad szellemű embereknél nem hiszem, hogy a szerelem megfér a házassággal. Vagy egyik, vagy másik.
Van valamennyi igazság abban a cinikus megállapításban, hogy "a szerelem legjobb gyógymódja a házasság".
Én hiszem, hogy nem zárja ki egyik a másikat. Ehhez két felnőtt, boldogságát nem a kapcsolattól váró, saját útját felvállaló és járni tudó emberre van szükség, akik egy irányba haladnak, azonosak az alapértékeik, vannak közös céljaik. Tudom, hogy ritka ünnep egy igazi találkozás. Általában párhuzamos világokban élünk. Azt látom a kapcsolatok zsákutcájának, hogy nem igazi találkozásból, inkább valamilyen hiányból születnek. Ez a hiány tud olyan erős lenni, hogy arra késztesse a feleket, hogy egymásnak próbáljanak megfelelni. A kapott jutalom mindezért ideig-óráig elégtételt nyújt, aztán törvényszerű a csalódás, hiszen az ember feladata nem az (szerintem), hogy egy másik embernek megfeleljen. Ezért gondolom, hogy csak olyan emberek tudnak boldog kapcsolatban(házasságban) élni, akik a boldogságukat önmagukban megtalálják. Kevés az ilyen, de létezik. A szabadság nem lehet kérdés, hanem alapfeltétel. Mint a víz... S akkor nem öljük meg a szerelmet az elvárásainkkal, ragaszkodásainkkal. Úgy tudom, a szerelem egy kapcsolaton belül is újra meg újra kivirágozhat. Miért ne?
Jó, lehet boldog az ember úgy is, hogy önmagában találja meg boldogságát. De akkor mi hajtja mégis a másik keresésére?
Hogy nem lehet teljesen boldog egy megfelelő pár nékül. Mégiscsak hiányzik valami (valaki).
Vagy egyéb az oka?
A felfedezés vágya, önmagunk egyre mélyebb megtapasztalása hajt a Másik fele. Mert szükségünk van tükörre. Nagy csoda a szerelem. Olyan isteni tükör, amiben formálódunk, csiszolódunk, szépülünk, nemesedünk. De nem tehetjük ettől függővé a boldogságunkat. Én pluszként, isteni ajándékként élem meg. Akkor is, amikor fáj. Lényeg: a boldogságot önmagunkban találjuk meg, ehhez hozzásegíthet a másik személye. De két boldogtalan, csak egymásba kapaszkodó ember szétmarcangolja egymást. Végső cél az öntudatra ébredés. Soha sem a másikkal, mindig önmagunkkal van dolgunk. Eszközök vagyunk egymás kezében, ha tetszik, ha nem. Az "ok" is bennünk van.
Megjegyzés küldése